Tegnap este még Insa-dongban vettem pár édességet, afféle vacsorapótléknak. Na, ezt nem volt érdemes! Lehet, hogy én nem tudom csak, hogyan kell ezt enni, de nem bírtam elharapni. Kívül szezámmaggal van bevonva valami kemény cukorszerűség, amit azért lehet rágni, ha már sikerült leharapni a rúdból. Én két harapás után feladtam, féltettem a fogaimat, ráadásul nem volt olyan jó, hogy megérje a kockázatot! :)
Mivel a rudak nem segítettek éhségemet csillapítani, a pandákhoz fordultam, amiket Pekingben vettem a reptéren és már említettem őket. A csokigolyók ilyen jópofán vannak kettesével csomagolva, így adnak ki egy pandát… :) Persze megfogadtam, hogy az este folyamán majd még veszek valamit, nem koplalni jöttem!