Hát, ennyit sikerült megtudnom egy számunkra szinte teljesen ismeretlen világról egy hét alatt. Elsőre is jó ötletnek tűnt ez a kaland, igaz közvetlenül az indulás előtt korholtam magam, hogy lehettem ilyen bolond, hogy kényelmes életemet – ha csak rövid időre is – így felrúgom! Nehéz volt elbúcsúzni a Szeretteimtől, ez igaz. Viszont életre szóló élményeket, tapasztalatokat szereztem, ezért megérte. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette ezt az utat! Annak is nagyon örülök, hogy még visszamehetek, hiszen ahogy például a horvát tengerparton, úgy Suwonban is ottmaradt egy darabka a lelkemből, mindig vissza fogok vágyni.
Hogy a második út után mikor lesz lehetőségem visszatérni ebben a csodálatos világba, nem tudom. A leírtakból kiderül, hogy ott lenni már talán olcsóbb is, mint Magyarországon nyaralni, de odajutni sajnos egy vagyon (Mangóval kettőnknek az oda-vissza út minimum 4-500 ezer Ft lenne).
Persze egy ilyen alkalommal az ember óhatatlanul átgondolja, hogy tudna-e ott élni… Most is jó a kérdés, persze úgy gondoltam át a dolgot, hogy azt a feltételt is szabtam, hogy mindenki, akit szeretek (Mangó, Család, barátok) szintén ott lenne. Hát nem tudom, milyenek lennének a hétköznapok… Mert most könnyen voltam, szuper szállodában laktam, hatalmas taxikkal furikáztak, amikből fehér kesztyűs londínerek segítettek ki… Erre persze nem vágynék, ha ott élnék, de vajon milyen lenne az élet egy felhőkarcoló 24. emeletén egy betonlyukban, csak kockaházak között? Nem tudom, de azt hiszem a barátságos emberek miatt, a kisebb utcai zsúfoltság miatt, a jobb levegő miatt hamarabb meg tudnám szokni, mint mondjuk Budapestet…
Na, zárom soraimat, de a blogot nem! A következő hetekben az újabb út előkészületeiről fogok néha írni, Húsvét után pedig kezdődik az újabb utazás!
Nektek is köszi, hogy hűséges olvasóim voltatok! Remélem senkit sem untattam! :)
