Tegnap váratlanul több munkánk lett, ráadásul az időjárás sem volt túl barátságos. Álmosnak éreztem magam, ráadásul a blog sem nagyon készült. Azt terveztem, hogy estig befészkelem magam a hotelszobába, és csak írogatok, pihengetek. Visszaérve azonban elkezdett a kisördög dumálni a fejemben, hogy ugyan már, most vagyok itt, nehogy már a hotelben töltsem a napot! A lengyel srác is hívott, ő vásárolni akart menni. Mondtam, hogy én azt biztosan kihagyom, ha nem baj, mert ha megyek is, inkább csak nézelődni szeretnék a városban. Ez így szerencsésen alakult, mert valahogy egyedül akartam maradni.
Fogtam hát egy taxit és elvitettem magam az erődhöz, aminek úgyis csak egy kis részét sikerült felfedezni. Gondolkodtam, hogy vigyek-e fényképezőgépet, de már kezdett szürkülni, az állványt nem volt kedvem vinni, sőt belegondolva a fényképezőgépe sem. Persze biztosan szépen mutatott volna néhány esti kép, ezeket kicsit sajnálom is. Viszont nem tudom, hogy más, aki fényképez, hogy van ezzel, de én, ha fotózok, arra koncentrálok, hogy minden érdekesség meg legyen örökítve, jók legyenek a képek, megfelelő a szög, a megvilágítás… Vagyis nincs az ember teljesen ott, nem csak azzal foglalkozik, amit meg kéne néznie.
Most pedig erre vágytam. Vagyis egy szál kabáttal indultam, magányosan Ázsiába. Nagy élmény volt! Aki esetleg nem ismeri még ezt az érzést, próbálja ki. Persze, jónak tűnik fényképezni, biztonságosabbnak együtt menni mással… De ez a 100% élmény! A biztonság miatt egyébként nem aggódtam, Szöul a legbiztonságosabb helyek egyike a Földön. Igaz, ez Suwon, de nagy különbség nem lehet…
Nem is láttam, még csak fenyegető pillantásokat sem. A népek nagyon barátságosak, még előző nap a palotában például egy ősz helyi úr jött oda hozzám (a szent fánál) és megkérdezte, hogy honnan jöttem, mi a helyzet. Aztán pár kellemes mondat után további nagyon szép napot kívánt. Mindezt ráadásul nagyon őszintének éreztem. A mostani sétámnál is érdekesek voltak a reakciók. Sehol sem láttam másik fehérembert. Sokan figyelmen kívül hagytak, pár idősebb úr biccentett, amit viszonoztam. Na meg egy iskola mellett elmenve a lányokat sem úsztam meg! :) Igen, megint leszólítottak egy angol köszönéssel! Ezt is viszonoztam, majd elkezdett egyikük koreaiul hadarni. Mondtam, hogy sorry, de nem beszélem a nyelvüket. Csalódott sóhajtás volt a válasz, mentem tovább. Jöttek mögöttem és karattyoltak, aztán a beszédbe szőve meghallottam az „english” szót. Mondtam, hogy english, az igen. Erre megkérdeték, hogy én vagyok-e az új angoltanár! :) Mondtam, hogy nem, ennek sem örültek, de még sokáig hallottam a nevetgélésüket.
Aztán csak sétálgattam a főutcán, néztem a forgalmat, az embereket. Egyébként fura, hogy ennyi ember él itt, és valaki meg is jegyezte már, hogy alig van ember az utcaképeken. Azért ez inkább a mellékutcákra vonatkozik, de kétségtelen, hogy még nem láttam olyan tömeget, mint pl. Budapesten! Sőt, rengeteg az autó is, mégsem láttam olyan igazi, beállós dugót sem. Biztos vannak persze rossz helyek és időpontok, de nem tűnik vészesnek a helyzet. Igaz, a főbb utak irányonként minimum 3-4 sávosak, és szinte mindenfelé ilyenek vannak.
A főútról aztán lekanyarodtam, felfedezni pár eldugottabb sarkot, végül egy piachoz értem, ami hatalmas volt, kulturált és lehetett ruhát, dísztárgyakat, élelmiszert és minden mást is kapni. Vettem például 1000 wonért (170-180 forint) egy teljes –egyszemélyes - koreai „étkészletet”, vagyis egy érdekes kanalat és két lapos evőpálcikát, díszítéssel, fémből… Na jó, két terítékre valót vettem, Mangónak is egyet! :)
A piac végül egy elég drágának tűnő vásárlónegyedbe torkollt, volt itt hatalmas ékszerüzlet (Juci, Öcskös: malacok aranyból, rengeteg!), órák, divat. Visszakanyarodtam a főutcára, ahol taxit fogtam és visszamentem a hotelbe még épp elcsípni a Happy Hour-t. :) Ez alatt a másfél óra alatt sikerült teljesen elmerülnöm Ázsiában, teljesen átitatta az érzékeimet és igen, azt hiszem végérvényesen belopta magát a szívembe!
Na, nem sok mondanivalóm maradt, de azért van még! Otthon ezeket felteszem pár napon belül, figyeljétek azért, lesz még érdekes! Lassan keresek még valami csokit az út előtt, aztán beszállok a repcsire.
Jó lesz újra otthon! Már várom nagyon!
