Mire kijutottam a palotából, nem csak a lábam fájt már nagyon, hanem a gyomrom is erősen korgott (négy felé járt). A palota előtt kezdődik Insa-dong, amint már említettem az egyik kedvenc helyem. Arra vettem hát az irányt, hogy találjak egy éttermet. Azért a sok koreai után vágytam kicsit az ismerősebb ízekre. Azt is tudtam, hogy a munka ideje alatt ebédre úgysem tudok mást választani, mint koreai ételt.
Olasz ebéd hétfőn
2010.04.08. 07:01 Tiggr
Így hamar döntöttem, amikor az első utamba akadó étterem olasz volt. Egy pillanatra azért megtorpantam, mert még élénken él bennem a múltkori pizza emléke! De aztán elhatároztam, hogy legfeljebb nem pizzát eszek, hanem spagettit! Azt csak nem rontják el! Így is lett, csirkehúsos, gombás spagettit ettem, enyhén csípős osztrigaszósszal leöntve. Mellé vörösbor dukált… Na az ott, akkor mennyei volt!
A hely egyébként nagyon kis családias, Jacob-nak hívják. Volt egy fiatal pincérlány, egy idősebb hölgy, meg egy szakás férfi. Később egy másik srác is előkeveredett, ugyanis amíg ettem egyszer csak az egyik asztalhoz kipakolták a hagyományos koreai ebéd kellékeit. Na gondoltam van koreai kajájuk is és valaki rendelt egy ebédet… De nem, mind a négyen leültek és elkezdtek enni. Az nem zavarta őket, hogy én már végeztem és közben bejött két idősebb úr is… Amikor végeztek, ment tovább az élet… A lányt kérdeztem, hogy ők egy család-e, mert úgy nézett ki. Kiderült, hogy nem, sőt jót nevetett ezen. Aztán megkérdeztem, hogy fényképezhetek-e belül, mert olyan jól néz ki az étterem. Erre az idősebb hölgy is odajött és megkért, hogy ne fotózzak, nem tudom, mi oka volt rá. Azért kívülről lefényképeztem:
Ennyi idő alatt ki is pihentem magam és úgy döntöttem, hogy Insa-dongon keresztül, gyalog megyek „haza”, aztán hétfőre ennyi elég is lesz a mászkálásból!
Sajnos Insa-dong korántsem mutatta azt a vidám, nyüzsgő életet, mint vasárnap délután, de persze belegondolva nem is csoda! Azért így is jó volt újra végigsétálni a főutcáján.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://koreaexp.blog.hu/api/trackback/id/tr881903358
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.