Hát, kicsit időzavarban vagyok, mert még a tegnapról sem meséltem semmit, vagyis amit ma délelőtt (Nektek éjjel) tettem fel, mind tegnapi dolog és még van mit mesélnem!

Például a vacsorát! A vendéglátóink vittek el vacsorázni, igaz az egyik amerikai srác ötlete nyomán. Napközben mondogatta, hogy este ehetnénk kalbit. Gondoltam a jó öreg "kalbászra" gondol :), de nem, ez is koreai étel. Hát, egy elég kalandos út után, miközben majdnem megfőttem, megfagytam, elaludtam, éhen haltam és bepisiltem (mindezt csak MAJDNEM!! :) ), megérkeztünk egy nagyszerű, tradicionális koreai étteremhez. Kívülről nem néztem ki belőle sokat, de belül csodás volt. A tipikus távol-keleti berendezés, az asztalok pedig nem egy légtérben, hanem külön boxokban vannak. A cipőt le kellett venni (nagyszerű lehetőség új cipők beszerzésére), majd egy üres boxhoz vittek minket. Közben már láttam, hogy mindeni a földön ül, na mondom ez biztos kénylmes lesz! Volt azonban egy érdekes trükk! Ugyanis valóban olyan székekre kellett ülni, amiknek lefűrészelték a lábát (vagy nem is volt nekik), viszont volt párnája és támlája is. A trükk lényege pedig az volt, hogy az asztal ugyan 20-30 centire volt talán a padlótól, de a padló az asztal alatt és az asztal körül le volt süllyesztve, vagyis ha valaki már bemászott a helyére, rendes, kényelmes ülőpozícióba jutott, csak épp lejjebb a szokásosnál.

Az egészről csináltam egy fényképet, de nem tudom róla levágni a kollégákat, így inkább nem teszem ide fel, sajnálom. Nem akarok bajba kerülni bármilyen infó kiadása miatt... (ez az oldal ugye publikus) Úgyhogy majd otthon megmutatom a képet, most kénytelen vagyok körülírni a dolgokat.

Hatszemélyes asztalunk volt, melyen volt két kör alakú lyuk, ezekben villamos fűtéssel faszenet hevítettek. Erre került lyukacsos fémtányér, amin a kalbi sült. A kalbi maga valamilyen nemesebb marhahús pácolva, fűszerezve. Ezt sütögetik ott az ember szeme előtt. A "sütő" kezelőszervei pont a lábamnál voltak és hát a pincérhölgyünk többször matatott vele... Volt is vicceskedés, hogy bizonyára nem csak a hőfokszabályzót csavargatja, úgyhogy az amerikaiak kifejtették, hogy legközelebb ők szeretnék azt a helyet! :)

Kétféle kalbi volt, egy koreai és egy amerikai fűszerezésű. Mindkettő nagyon fincsi volt, de nekem a koreai jobban ízlett. Közelebb állt a magyar ízekhez, az amerikai kissé édeskés. Persze nem csak ez volt a kaja, hanem egy teljes koreai vacsora! Ez azt jelenti, hogy mindenféle salátákkal és egyéb fogásokkal telehordták az asztalt, ezekkel ehettük a kalbit. Volt kimchi is, amit már említettem (azt hittem gimchinek kell írni, de ma rájöttem, hogy nem). Ez jó csípős, ma tudtam meg azt is, hogy káposzta az alapanyag, ezt nem gondoltam volna, mert nem érezni káposztaízűnek. Persze mindezt evőpálcikákkal műveltük (tegnap az ebédnél volt hal is, egészben, bőrrel, gerinccel, szálkákkal - ezt is evőpálcikákkal kellett enni. Na jó, a szétszedésnél azért segítettünk kanállal. :)). A pincérnő ugrált körülöttünk (ekkor volt az az eset, amikor rendesen visszaszólt a férfiaknak...). Egyszer csak a koreai kollégák kérdezik tőlem, hogy akkor honnan is jöttem, a pincérnő kérdezi... Mondom, hogy magyar vagyok, miért? Hát, mert hogy nagyon szépen eszem a csípős ételeket... :)

A kalbi után jött még egy fogás, ez leves volt, négyféle variációban - rízzsel, csípősen, nem csípősen, ... Hát én rízzsel, csípősen kértem, mint a többség. Na, az viszont már tényleg durva volt. Nem tudom, a pincérnő velem akart-e játszani, vagy a többiek is ilyent kaptak (nem láttam annyi paprikát az övükében), de Öcsi, ilyet már mi is csak virtusból eszünk meg! Azért letoltam, mert a rízst lehetett hozzá enni, amúgy pedig nagyon finom volt!

Italnak az üdítő mellé gin-shenges bort adtak, ami egy édes desszertbor, kupicából lehetett inni. Itt megleptem a kollégákat, mert mielőtt e messzi országba indultam, olvastam pár dolgot a szokásokról. Tudtam, hogy elvileg egymásnak kellene öntenünk az italt és a koreaiak így is tettek. Hát a mellettem ülőt megkérdeztem, hogy kér-e bort. Meglepődve mondta, hogy igen, megkóstolja. Ilyenkor két kézzel illik tölteni, így tettem hát. Kérdeztem, hogy rendben volt-e, mert úgy tudom, így kell ezt. Örömmel bólogattak, és azért megmutatták a helyes kéztartást. :) Ezt azért nem biztos, hogy tudnám reprodukálni. Aztén azt is mondták, hogy ha utálok valakit, akkor úgy töltsek neki, hogy közben felteszem az egyik lábam a másikra, hogy a talpam afelé mutasson, akit nem csípek. Ez jókora udvariatlanság, Márti igazat mondott!

Szóval talán tegnap este volt az eddigi legjobb étkezési élményünk. Elhoztam a névjegykártyájukat, hátha visszamegyünk! :)