Remélem a palotákra még nem untatok rá nagyon, mert az utolsó szöuli történet is egy palotáról szól, ez Deoksugung. Már említettem, hogy hétfőn is meg akartam látogatni, de ekkor zárva volt. Gondolkodtam is, hogy újra visszamenjek-e, hiszen jópár hasonló palotát láttam már, de ez annyira közel volt a szállásomhoz, hogy kézenfekvő célpontnak tűnt az utolsó 1-2 órára. Jól tettem, hogy megnéztem!
Deoksugung egyedülálló abból a szempontból, hogy területén a hagyományos koreai épületek és a nyugati stílusú épületek jól megférnek egymás mellett. Eredetileg Wolsan herceg rezidenciája volt, aki Seongjong király bátyja volt. Királyi palotává akkor vált, mikor 1593-ban Senjo király ide költözött (a japánok lerombolták Gyeongbokgung-ot és Changdeokgung-ot is). 1615-ig használták királyi palotaként, majd körülbelül 200 évig kihasználatlanul állt. 1897-ben, két éves orosz tartózkodás után (innen származik sok „nyugati” behatás) Gojong király költözött ide. Ekkor a Joseon dinasztia már végnapjait élte, ugyanis Gojong-ot 1907-ben lemondatták trónjáról, igaz utána 1919-es haláláig azért itt élt.
Ezt a „tárgyalótermet” például orosz tervező álmodta meg:
Itt három nemzeti kincs látható:
A közelbbi egy kerekes „ágyú”, mely lőpor segítségével egyszerre 100 nyilat lőtt ki. Középen látszik Heungcheonsa templom 1462-ben kovácsolt harangja. Leghátul a világ legnagyobb és legrégebbi vízórájának maradványai látszanak (Jagyeongnu). Ez a szerkezet 1536-tól határozta meg a Joseon dinasztia hivatalos idejét. Sajnos az idők folyamán a bonyolult rendszer részei elvesztek, csak két henger és három edény maradt meg. Az edények vízzel töltötték meg a hengereket, melyekben botok álltak. Ezeken jelölések voltak, valamint mozgásukkal (ahogy gyűlt a víz), harangokat, dobokat, gongokat szólaltattak meg, jelezve az idő múlását:
